LG LAP340 4.1 csatornás SoundPlate

AVtrend | 2014. Július 02. | 15:00

Soundbar, soundprojektor, soundplate… Ami közös bennük, hogy a lapos tv-k hangzását hivatottak javítani, a különbség pedig, hogy az első kettő már régóta ismerős számunkra, az utóbbi fogalommal viszont most kezdünk ismerkedni.

LG_Soundplate_cikk_1.jpg

 

Új kategória születik

 

A házimozi trendek mentén időről-időre új termékkategória születésének lehetünk szettanúi. Hogy ilyenkor találmányról, vagy egy hamar kipukkanó lufiról van-e szó, azt a vásárló dönti el.

 

Az egyre dizájnosabb kávákba szerelt, és emiatt egyre vérszegényebb hangzást produkáló tv-k már sok évvel ezelőtt kikényszerítették a soundbarok megjelenését, melyek töretlen fejlődésnek örvendenek. A közelmúltban pedig megjelentek a tv alá helyezhető soundplate (vagy soundstand) készülékek, melyek a soundbaroknál nagyobb mélységi kiterjedésük révén nem szorulnak külön szub támogatására, mert elfér bennük a nagy membránfelületű mélyhangszóró. Az LG viszonylag hamar megtette kezdő lépést ezen a területen és már tavaly szeptembertől már forgalmazza a LAP340-es SoundPlate-et, amit mi is kíváncsian fogtunk vallatóra.

 

LG_Soundplate_cikk_2.jpg Megjelenés, felépítés

 

Maga a készülék egy 70 x 32 cm alapterületű, és mindössze 3,5 cm magas, lekerekített sarkú téglatest, front és oldallapja a tulajdonképpeni fém hangszórórács. Igazi minimalista dizájn. Az elegáns megjelenés masszív kivitelezéssel párosul, amire szüksége is van, hogy stabilan megtartsa a ráhelyezett akár 25-30 kg-os tv készüléket. Ajánlása szerint 32 és 55 inch közötti tv-khez használható, ez utóbbi méret már eléggé határesetnek tűnik.

 

A 4.1-es hangrendszer 6 hangszórós konstrukcióra épül. Bal/jobb csatornánként egy front és egy surround hangszóró található a házban. Mindegyikük kettős neodímium mágnesű, és egyenként 20 Wattos erősítő hajtja meg őket. Ehhez jön még a szub részleg a maga 40 Wattjával, így az összteljesítmény 120 W (0,1% THD mellett), ami bőven elég egy átlagos méretű nappaliban. A mélyhangokat két darab, ultra vékony kivitelű, lefelé sugárzó hangszóró biztosítja. A basszreflex nyílások a készülékház hátsó sarkainál helyezkednek el. Érdeklődéssel vártuk, hogy az ilyen lapos helyre bepréselt, rövid löketű hangszórók mire lesznek képesek. A virtuális térhangzásról a kapcsolható Cinema Sound funkció gondoskodik.

 LG_Soundplate_cikk_4.jpg

 

A hátlapon nem tévedünk el a csatlakoztatási lehetőségek között, mert mindössze egyetlen optikai bemenet árválkodik rajta. Ez annál inkább érthetetlen, mert a közelmúltban nálunk járt LG soundbarok már HDMI terminállal rendelkeznek, és fogadni tudják a nagyfelbontású hangformátumokat is (pl. DTS-HD). Így jóval könnyebb dolguk van a virtuális térhangzás előállításakor, mint a tv-ből optikai kábelen érkező kétcsatornás jel esetén. Bluetooth kapcsolatra is van lehetőség, amely kétféleképpen használható. Az LG LAP340 –ra okostelefonról vagy tabletről zene streamelhető, míg Sound Sync kompatibilis LG tv-khez vezetéknélküli módon is csatlakoztatható. Ez utóbbi esetben felszabadul az optikai bemenet egyéb lejátszó készülék számára.

 

LG_Soundplate_cikk_5.jpg 

Az előlap egységét nem bontja meg semmilyen kezelőszerv vagy kijelző. Ez utóbbit örömmel fogadtuk volna, hogy kapjunk némi információt a beállított hangerőről, a kiválasztott üzemmódról, stb. A visszajelzést csupán egy darab, a rácsozat mögött megbúvó LED végzi, piros/zöld/narancs/fehér színekre váltva. (Pl. hangerő szabályozás: piros villogás, Bluetooth kapcsolat: narancssárga folyamatos, Sound Sync készenlét: fehér villogás, stb.). Nem mintha egy fél órás használat után ne lehetne fejből megjegyezni az összes szín/villogás kombinációt, de egy alfanumerikus kijelző lényegesen felhasználóbarátabb lenne. Távirányítója aprócska, a kevés funkciónak megfelelően csekély számú gombbal (bekapcsolás, hangerő, bemenetválasztás, és Cinema Sound aktiválás).

 

Szubjektív tapasztalatok

 

A vallatást – kicsit magasabbra állítva a lécet – zenei CD-vel kezdtük. A változatos tesztanyagon tiszta, határozott középtartományt éreztünk. Az alsó regiszterek felé nem fogyott el az ereje, inkább a felső szegmensben volt egy kis hiányérzetünk. Az ének karakteres, jól artikulált. Az akusztikus hangszerek természetessége megfelelő volt, bár a zenészek meglehetősen szűk helyre zsúfolódtak össze.  DVD-vel folytatva, a határozottság megmaradt, dinamikus jól definiált mélyekkel. Filmje válogatottja, de volt, amikor egy kicsit soknak is éreztük a szub mennyiségét. Ezekben az esetekben jól jött volna még két gomb a távirányítón, hogy ne csak a teljes hangerőt, hanem azon belül a mélytartományt is szabályozni lehessen.

 

Bekapcsolva a Cinema Sound-ot, a hang forrása érezhetően megemelkedett függőlegesen, immár nem a tv alóli csíkból, hanem a képernyő irányából szólt. Nemcsak a térbeli pozíciója változott, hanem a dinamikája is megnövekedett. A párbeszédek testesebbé váltak, de ez nem ment az érthetőség rovására. Az akciójeleneteknél a tér kinyílt, a front oldal érezhetően szélesebb lett, de a hátsó effektekkel továbbra is adós maradt a LAP340-es.

 LG_Soundplate_cikk_6.jpg

 

Összegzés

 

A SoundPlate esetében az újdonság varázsa segíti eladni a terméket: erre utal a viszonylag kevés szolgáltatás és a kissé borsos ár. Az egy szál optikai bemenet még a Bluetooth társaságában is már szerénynek tűnik a mai elvárások mellett, és hangzásmódokból, hangbeállítási lehetőségekből is kaphattunk volna nagyobb választékot. Ennek elenére, az erőteljes hangzás a stabil basszus tartománnyal megfelelő minőséget biztosít egy tv „hang-upgrade”-jéhez. A teszt elején fenntartásokkal kezelt vékony mélyhangszórók derekasan kitettek magukért. A SoundPlate jó alternatívája egy soundbar + mélynyomó alkotta kételemű szettnek. Ha a csatlakoztatások terén nincsenek extra elvárásaink, akkor praktikus kiegészítőként lényegesen növelheti a lapos tv-k által szolgáltatott mozi élményt.

 

Pongrácz András

 

www.lg.hu

 

(-)

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom

 

Hirdetés

 

Szponzorált linkek

Együttműködő partnereink

fejhallgatoszerviz-banner-140-35.pnghifi_station_140x50px_logo.jpgamekka.jpgapartner.jpgatlogo.jpgaudio_note.jpgealogo-145x50.jpglauditeur.jpgneon.jpgsound_m.jpghuman.jpgepson.jpgpanashoppalvolgyisony.Jpgpixel ACnewlogo copy.jpgkontakt 2  logo.jpgAudio_reference-logo-1.jpgMuzix_145x50.jpgAVmax Logo 1_2.jpg

Bose-logo 149x50.jpg

 

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

Zenészmagazin.hu Sztereomagazin Médiatechnika fotovideo.hu Házimozi.hu 111