Sonos PlayBar hangsugárzó és rendszeregység teszt

AVtrend | 2014. Január 29. | 11:00

kicsisonos playbar.jpg

A komputertechnika szórakoztató elektronikában betöltött szerepe már nem csak egy készülék mechanikájának mozgatására, vagy egy részfeladat megoldására korlátozódik.

Mára az elektronikus intelligencia képes ellátni a felvevő, archiváló és műsorral ellátó funkciókat is. A Sonos hangrendszer materiális valójában egy igen logikusan megkonstruált szórakoztató alternatíva. Egy több helységet kiszolgáló zenei rendszer – amire mindig is vágytunk – azzal a céllal, hogy a muzsika betöltse az egész házat. A Sonos a számítógépen, vagy zeneszerveren tárolt hangfájljainkat vezetékes összeköttetés nélkül is képes eljuttatni a szobáinkba a Zone Playerek-nek. Egyszerűen hozzáférhetünk az Internet adta lehetőségekhez is, mert mindegyik Zone Player egységről kinyerhető a széles sávú virtuális sztráda összes hangi tudománya és szolgáltatása.

 

PlayBar

A lapos képernyős televíziós készülékeket kívánja kiegészíteni igen komoly műszaki tartalom által létrehozott térhatású (surround) hangzással. A PlayBar egység komoly megépítési gondosságot sugároz, már a hagyományos hi-fi berendezéseknél kialakult ítélet szerint is, ami zömök kivitelű és súlyos, abból biztosan nem sajnálták az anyagot. Karcsú, robusztus alakja, a szálhúzott alumínium rész és a fekete hangszóróháló azt a benyomást keltik, hogy ez egy high-tech termék. Csatlakozók és kezelőszervek tekintetében logikusan minimális a koncepció, mivel LAN hálózatot, illetve kábel nélküli kommunikációt használ. Minden funkciót és hozzáférést akár iPhone, iPad és Android eszközön is lehetséges kikeresni, beállítani. Akik rendszeresen használnak számítógépet a zenék letöltésére, tárolására, azok számára ennek a rendszernek a kezelése sem okoz gondot. A szoftver program szinte teljesen megegyezik a szokásos médialejátszó metódusokkal. Frissíthető, hiszen az Internetről letölthető a legújabb 2.5 változat is.

 

sonos-playbar-bontott.jpg

 


Kivitel, konstrukció

A 9 db hangszóró és a hozzájuk tartozó 9 db digitális (D-osztályú) erősítőrendszer a kategóriájában példa nélkül álló! Mindegyik „csatorna” tökéletesen hangolt, hogy megfeleljen a szoba akusztikájának. Az automatikus kiegyenlítő rendszer magától állítja be a felhangokban gazdag, egyenletes hangteljesítményt. A PlayBar akusztikailag igen rafináltan megkonstruált hangsugárzó egység. Alkalmas akár a televízió elé, az állványon történő elhelyezésre, vagy közvetlenül a falra szerelve, a TV fölé, illetve akár a TV alá. Minden esetben használja a nagy felületek jótékony hangvisszaverő hatását, ezt belekalkulálták az akusztikai tulajdonságaiba. A PlayBar 3.0 verziója mellett egy SUB aktív basszus-modul segítségével 3.1-es, és a Play3 hangsugárzó kiegészítőkkel 5.1-es hangsugárzó rendszereket is kialakíthatunk.

 

Sonos_Playbar_04_large.jpg

 

Hangminőség.

Hi-fi hangzása semmiképpen sem belépőszintű, végeredménynek akár „audiofülnek” is jóleső minőséget kaphatunk. A PlayBar esetében nincs hiány a mélyhangokból, legalábbis annyi van, amennyi a normális hangzáskiegyenlítettséghez kell, és ezek gömb formában terjednek a térben. A maximális hangerő nem okoz torzításokat, az audio teljesítmény meglepően jó. Ugyanolyan hatással játssza a klasszikusokat, mint a rockzenét, jazz felvételeket, vagy operát. Az ének és az ütőhangszerek valóban ragyognak, a Sonos nagy tranziensek lesugárzásakor sem túlterhelt. A PlayBar használja mind a számítógép optimalizált kiegyenlítést (COE), mind pedig az optimalizált tömörítési topológiát (OCT), hogy fokozza a bejövő audiojelből kinyerhető lehető legideálisabb hangzást, illetve kiigazítsa azok hiányosságait a fizika lehetőségei által nyújtott határokon belül. Többek között ezért olyan ragyogóan csilingelők a készülék magas hangjai.

 

AJÁNLÁS

Természetesen a Sonos PlayBar nem pótol egy 5x 100 watt teljesítményű hagyományos házimozi rádióerősítőt és hangláda arzenált, de nem is ez a feladata. Ezért értékelésemben kvalitásait a saját kategóriájában fellehető megoldásokhoz mértem. Nem kell az egész házat szétvésetni a villanyszerelőkkel, nem kell a beüzemeléshez „űrutazásban jártas” földi irányítószemélyzetet hívni, kezeléséhez pilótavizsgát tenni. Ha betartjuk a rendszer kiépítési szabályait, akkor kitűnő zenei élményben lesz részünk teljes mozgásszabadsággal, kezelési komforttal.

 

                                                                                                         Szabó Károly

www.horn.eu

    1 / 2  Következő >   Utolsó >>

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom

 

Hirdetés

 

Szponzorált linkek

Együttműködő partnereink

fejhallgatoszerviz-banner-140-35.pnghifi_station_140x50px_logo.jpgamekka.jpgapartner.jpgatlogo.jpgaudio_note.jpgealogo-145x50.jpglauditeur.jpgneon.jpgsound_m.jpghuman.jpgepson.jpgpanashoppalvolgyisony.Jpgpixel ACnewlogo copy.jpgkontakt 2  logo.jpgAudio_reference-logo-1.jpgMuzix_145x50.jpgAVmax Logo 1_2.jpg

Bose-logo 149x50.jpg

 

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

Zenészmagazin.hu Sztereomagazin Médiatechnika fotovideo.hu Házimozi.hu 111