Egy kis mix: Sharp LC39LE750 3D-s LED-tv

AVtrend | 2014. Február 13. | 12:00

kicsi shapr LC-50LE750E_Left.jpg

A Sharp mára az egyetlen japán gyártó, amely saját panelgyártással büszkélkedhet.

Eléggé nagy siker ez abban az országban, amely 20 éve még egyértelműen a szórakoztató-elektronika egyik fő fellegvárának számított. Mára a Sharp - köszönhetően a sajnálatos 2011-es földrengésnek és az azt követő szökőárnak- már nem teljesen önálló vállalatként áll ellent a koreai tigriseknek a Quattron-technológiával és az ezt alkalmazó energiatakarékos panelekre alapozva.

Bár ez az ellenállás megtörni látszik - egyesek szerint nem fordítanak elég figyelmet az egyre trendibb mozgásalapú vezérlés fejlesztésére- személy szerint én drukkolok nekik, mert még mindig ők gyártják például egyedüliként sorozatban a ma legnagyobb LCD-képernyőt, ami 80”-os.

Most nem ezt, hanem a jóval szerényebb méretű LC39LE750-t kaptuk tesztre a forgalmazótól.

 

Külső, technikai tulajdonságok

 

A dizájn eddig nem volt erős oldala a Sharpnak, minden jel szerint ezután sem lesz ez így, de az idei évben egy kicsit ráhajtottak erre a dologra. Előjöttek az ultra-vékony, egy-centiméteres kávával, amely érdekes fényezést kapott. A fakó ezüst színezésnek olyan a hatása, mintha a készülék fémből lenne, ami már önmagában figyelemfelkeltő, s mivel egyik oldala fekete, csak pár milliméter szélesnek tűnik. Középen megvastagodik az alsó rész és az itt helyet kapó világító, fordított V alakú márkajelzés már ismerős lehet a korábbi Sharp-tévékről és szokás szerint a vezérlőgombokat is itt helyezték el. A készülék a Sharptól merőben szokatlan, mondhatni merész talpat kapott, amelynek formája szintén a céglogót idézi. Az alkalmazott Edge-LED háttérvilágítás miatt a készülékház legvastagabb pontján is csak körülbelül négy centiméter vastag. A hátlapra a négy 1.4-es HDMI (az egyikARC-támogatású) mellé építettek egy-egy SCART, AV, komponens, D-Sub, analóg és koaxiális digitális audio, illetve Ethernet csatlakozót, továbbá a fizetős műsorok kikódolásához szükséges Conax kártyák fogadására képes CI+ slot sem hiányzik róla. A hátoldalon és oldalt úgy helyeztek el minden csatlakozót, hogy ha kell, falra szerelt állapotban is hozzáférhetők, kábelezhetőek legyenek. Került rá három darab USB 2.0 csatoló is, azonban ezek közül kettőt szorosan egymás mellett helyezték el, aminek következtében eléggé kényelmetlen a használatuk. A tuner PAL/SECAM/NTSC analóg normák mellett a kábeles és földfelszíni digitális sugárzást képes fogni, a műholdast nem.

 

kicsi sharp LC-50LE650E_Right.jpg

 

 

 A tévé 3D-képes, az opcionális /?/ USB-n is újratölthető aktív szemüvegekkel. A mozgás-leképezés nagyon jó, mivel a névlegesen 200 Hz-es aktív mozgásjavítás valóban szépít a pásztázásokon, szembeötlően jobbak az LC-39LE750V mozgásai, mint azt más tévén megszokhattuk. A Sharp egyik „hazai” terepe hagyományosan az energia-takarékosság, így van ez ezzel a modellel is, mely szabványos mérés mellett 45 wattot vesz fel, az ECO mód és az automatikus kikapcsolás révén pedig a gyakorlatban is jól gazdálkodik a villannyal.

Számos extra áll rendelkezésre, leghasznosabb talán a mellékelt Wi-Fi adapter – persze ez elfoglal egy USB csatlakozót. Ugyan mellékesen, de meg kell jegyezni, ez az opció így 2013 vége felé már nem annyira divatos, 3-4 éve még simán elment, de ma már alap a beépített Wi-Fi. Természetesen frissítés után próbáltuk ki a médialejátszót, mely AVI, WMV, MKV, MOV és MP4 kompatibilis, de ezen belül kissé válogatós, nem mindent játszott le. Feliratot elvileg válthatunk, de nem sikerült sem külső- sem beágyazott szövegezést kicsikarni a készülékből. Az viszont plusz, hogy van lehetőség USB-rögzítésre digitális forrásokból.

Szép, korrekten megtervezett távirányítót és menüt kapunk a készülékhez és látszik, hogy a gyártó próbált egy új megközelítéssel dolgozó, négyirányú navigációval, funkciótérképpel és magyarázattal kombinált új dolgot létrehozni, ami alapvetően dicséretes. De az animációk lassúak és az igen szokatlan gomb- és menüelrendezés miatt az első napokban biztosan mindenkinek idegesítő használni. A bekapcsolás utáni készülék-bootolást napjainkra azt hiszem, már mindenki elfelejtette, ennél a készüléknél viszont bárki újra átélheti ezt az érzést, körülbelül 40 másodperc alatt tér magához a készülék készenléti állapotból, ami nehezen érthető. 

 

kicsi sharp_Remote_Control_ga983wjsa-remote.jpg

 

Így láttuk, hallottuk

 

A panel a szokásosnál érezhetően nagyobb kontrasztot nyújt, az alapbeállításokkal kissé szürke hátteret nagyon jól lehet sötét feketéig állítani. Az edge-LED megvilágítás általában kívánnivalókat hagy maga után egyenletesség szempontjából, de ennél a tévénél ezzel nincsen probléma,  egyértelműen a jobbak közé sorolható a panel. Ugyan nem extra a színhűség és nincs negyedik, sárga alpixel sem - mivel a készülék nem Quattron-modell, de finom színvezérléssel dolgozik, teljesen visszaadja az árnyalatok telítettségét és még gyári beállításokkal sem rikítóak a színek. Dinamikus beállítással is legfeljebb a fényerő és kontraszt válik zavaró erejűvé, ezért ezt a módot javasolt csak erősen megvilágított környezetben bevetni én nem is szerettem alkalmazni. Ezen a téren a hozzáadott pluszt a matt képfelület jelenti, ami jól jön a 3D-s tartalmak lejátszásakor is, a panel tükröződését még nappali fényben is hatékonyan csökkenti, az aktív szemüvegekkel együtt az áthallás sem számottevő.

Szemet szúróan javult viszont a gyártó okostévé platformja. A Net+ számos alkalmazást tartogat és alapvetően működik is, a YouTube applikáció pedig támogatja az okostelefonnal való párosítást. Ugyanakkor nagyon sokszor megváratja az embert egy netes videó elindítása és nem működik  teljesen üzembiztosan a rendszer, vélhetően ez a rész még nem egészen kiforrott.

 

Értékelés

 

Így a végére nem igazán tudom, dicsérjem-e vagy kritizáljam ezt a tévét. Dicsérhetném, mert részlet-gazdag, igazán színekkel teli panellel áldotta meg a gyár, aminek kontrasztja még a nehézsúlyú versenyzőkkel szemben sem vall szégyent. Ugyanakkor pár ponton nem teljesen kiforrott konstrukcióként viselkedett, ilyen például a lassú bekapcsolás, vagy smart-platformjának gyengeségei, lassúsága. Relatíve mostohán bánt a gyár marketingese is vele, mert szemüveg csak felárért, beépített WLAN pedig még azért sem jár hozzá. Mindent mérlegre téve azért jó kis készülék lenne, de ezt őszintén csak akkor tudnám kimondani, ha kevesebbe kerülne.

 

 

                                                                                   Herbán Tibor

 

www.sharp.hu

    1 / 2  Következő >   Utolsó >>

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom

 

Hirdetés

 

Szponzorált linkek

Együttműködő partnereink

fejhallgatoszerviz-banner-140-35.pnghifi_station_140x50px_logo.jpgamekka.jpgapartner.jpgatlogo.jpgaudio_note.jpgealogo-145x50.jpglauditeur.jpgneon.jpgsound_m.jpghuman.jpgepson.jpgpanashoppalvolgyisony.Jpgpixel ACnewlogo copy.jpgkontakt 2  logo.jpgAudio_reference-logo-1.jpgMuzix_145x50.jpgAVmax Logo 1_2.jpg

Bose-logo 149x50.jpg

 

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

Zenészmagazin.hu Sztereomagazin Médiatechnika fotovideo.hu Házimozi.hu 111