LG 50 PM6800 és Samsung PS51E8000 3D plazma tv teszt

AVtrend | 2013. Augusztus 27. | 10:00

LG PM6800 FRONT kicsi.jpg

 

"A két koreai játékos teljesítményük alapján gyakorlatilag fej-fej mellett volt, pici különbségekkel, melyek műszaki téren nem döntöttek a versenyben, egyéni véleményünk alapján hoztuk meg a végeredményt."

LG 50 PM6800 és Samsung PS51E8000 3D plazma tv összehasonlitó teszt, avagy a nagy koreai "ütközet." . A cím nagyon jól hangzik, és persze koránt sem vicces, ha politikai tartalmat sejtenénk mögötte, de erről itt szó sincs. A két koreai TV gyártó viszont igazi ellenfélnek számít a televíziós pacon.

Napjainkban sokan végítélkeznek a plazmakijelzővel felszerelt televíziók felett, de bátran állíthatjuk, ők köszönik, jól vannak, sőt igazán csak most jött el az ő idejük. A kijelzők nőnek, minőségük egyre jobb lesz, a beépített processzorok számítási sebessége korábban elképzelhetetlen csúcsokat döntöget, így lassan minden összeáll, hogy a múltbeli mostohagyerekekből igenis erőteljes felnőttek váljanak, akikkel komolyan számolni kell. 

Összehasonlító tesztünkben a három plazmagyártó-nagyhatalom közül most a két koreai vetélytársnak a csúcsmodelljeit nyúztuk, és nem unatkoztunk!

 

 

A kezdet kezdetén még bőven az egymilliós határon túl, de az üveghegyen még innen lehetett a nagy újdonsághoz, a lapos-tévéhez hozzájutni, ami akkoriban egyet jelentett a plazmával. Akkoriban igazi státuszszimbólumnak számított birtoklása, mára feleződött-harmadolódott az ára, a panelek minőségileg nagyot fejlődtek, nem beszélve a háttérmunkát végző elektronikáról.  Adódik a kérdés, hogy tényleg megéri-e még mai áron is sok pénzt áldozni egy plazma-televízióra. A válaszom egyértelműen igen. Ha igazán kiváló képet, hibátlan és gyors mozgásmegjelenítést várunk el egy tévétől, nekem egyértelműen ezek a készülékek a favoritjaim. Bár a LED LCD-kel még mindig nem említhető egy lapon az energiafogyasztásuk, a gyártók erőteljesen dolgoznak ennek a problémának a megoldásán, így ma már csak hozzávetőlegesen 40%-al fogyaszt többet egy 50”-es plazmakijelző egy hasonló méretű LED-tv-nél.  

Lássuk tehát tesztünk két, gyakorlatilag azonos méretű szereplőjének ütközetét!

 

LG 50 PM6800 és Samsung PS51E8000 3D plazma tv összehasonlitó teszt: külső megjelenés, jellemzők


LG_50PM6800_smart_TV.jpg


LG 50 PM6800 Plazma TV 50”  127 cm képátló

 

Nagyon szép, letisztult formavilág jellemzi, a körbefutó keskeny fém keretet egy még vékonyabb fekete műanyag csík zárja le, igazi dísze lehet a szobának.

 

Felszereltség


A 2 darab USB-port mellett megtalálható négy 1.4-es HDMI port, egy D-Sub és egy Scart-csatoló, komponens és digitális audio, egy RS-232 csatlakozó, illetve a fizetős adások adatait kikódoló CI+ slot is. A beépített WiFi és az LG SmartTv-alkalmazása segítségével karnyújtásnyira vannak a netes alkalmazások, médialejátszója rengeteg formátummal elboldogul, az EPG, HDD-felvétel képessége és a TimeShift-mód megléte napjaink legelvetemültebb digitális tévé fanatikusait is kielégítik, a tényleg hatásosan működő mozgásérzékelős második távirányító pedig új irányból közelíti meg a készülék ellenőrzését.

 

LG_50PM6800_plazma_TV.jpg

 

Képminőség

 

 

Nyoma sincs harsány árnyalatoknak, a színek összes beállítási lehetősége opcionális, a fekete megjelenítésére sincs panasz. A bőrtónus leképezése átlagon felüli, gyors jeleneteknél semmi elmosódás, szellemképesedés nem tapasztalható. A 3D lejátszása villódzásmentes, crosstalk-osodás nem jellemző., a harmadik dimenzió mélysége állítható. Aktív 3D-s szemüvegek állnak rendelkezésünkre, melyek igen könnyűek és a filmet akár oldalszögből nézve is nagyon jó képet nyújtanak. Már SD-megjelenítésnél is jól teljesít, de igazi brillírozásra a HD-prezentálása esetében képes, képminősége ekkor kiváló.

Hangzás területén 7 előre beállított hangzásképből választhatunk a két darab 10 Wattos hangszórón keresztül, ezen a területen nagy varázslatra ne számítsunk, nem ez a legerősebb oldala a tv-nek.

 

 

LG_50PM6800_rear.jpg

LG_50PM6800_side.jpg

 


 










Ajánlás

 

 

Ez a tévé egy kompromisszum-mentes választást kínál a felső kategóriában, szubjektív véleményem szerint jobbak a képi adottságai, mint egyes, a márkán belüli LED LCD társának. Az internetes tartalmak böngészése mellett esti filmnézésre, de kicsit sötétebb szobában való általános tévézésre is nagyon ajánlott. 

 

 

 

Technikai jellemzők:

 

Panel:  Advanced Phospor plazma

Méret: 50” 127cm

Felbontás: Full HD (1080x1920)

 

Csatlakozások:

 

4 x HDMI kimenet / 2 x kompozit video/audiokimenet ( RCA phono x 3 )
1 x Ethernet ( RJ-45 ) / 2 x USB / 1x Scart / 1x CI+
Beépített WiFi / Beépített tunerek: DVB-T, DVB-C, DVB-S2

Hangszórók: 2x10 Watt

Fogyasztás: 130 Watt, / 0,3 Watt készenlétben

Méretek: 1168x768x297 mm  talppal  

Súly: 26,4 kg (28,1kg talppal)

 

LG 50 PM6800

Plasma TV

Internet: www.lg.hu

 

TESZTÉRTÉKELÉS:

Kép:   9,5

Hang: 6,0

Felszereltség: 9,0

Kivitelezés: 9,0

Szolgáltatások: 8,9

 

Ár / érték arány.    8, 48

Értékelés: Nagyon jó

 

Röviden és velősen:

+ kiváló képminőség

+ Közel tökéletes médialejátszó

 

 

Samsung PS51E8000 Plazma TV 51” 129 cm képátló


Hasonló utakon halad, mint riválisa, a nemes szürke káván nagy vonalakban csupán a fényképező és a mikrofonok jelenléte, na meg a logo tér el az LG-től. 

 

Samsung PS51E8000 kicsi2.jpg


Felszereltség

 

 

Van 3 USB, 3 darab HDMI /az egyik közülük ARC-támogatással/ csatlakozó, 1-1 komponens és kompozit, egy adapteren keresztüli Scart-csatoló, valamint egy második távirányítónk is, ami a gesztusvezérlés támogatására lett kihegyezve. Ez Bluetooth-on  keresztül kommunikál a tv-vel, hasonlóan az LG megoldásához, de csupán a fontosabb funkciókat tudjuk tapipadhoz hasonlóan vezérelni vele. Van beépített WiFi is, a böngésző itt is sokrétűen használható, a Smart-alkalmazás pedig továbbfejlesztve még több tartalmat hoz el a tulajdonoshoz. Az említett gesztusvezérlés /integetés, mutogatás/ működik, csak még javítani kell rajta, izgalmas az útkeresés.

 

Samsung PS51E8000 kicsi.jpg

 

 

Képminőség

 

 

Az SD-tartalmakkal mostohán bánik, de nem is ez a fő terepe, HD-jelek esetén hozza a kötelező szintet, talán nem annyira meggyőzően, mint az LG, de nagyobb hibák nélkül. A kép színhűségével semmi gond, a mozgásleképezés területén is minden rendben van, csupán a megjelenített tárgyak, személyek kontúrjain látszott gyenge elmosódottság, minden beállítási lehetőség végigpróbálása mellett. A 3D-s konvertálást 2D-ből jobb elfelejteni, ezzel mindkét tv így járt, de az igazi 3D-s reprodukció terén a Samsung egy fél fejjel előrébb jár, a kép plasztikusabb, a részletek jobban kidolgozottak versenytársánál.  Hangzásilag ez a modell is átlagosan teljesít, egy hangrendszer beszerzése feltétlenül javasolt mellé.

 

Samsung PS51E8000 focista kicsi.jpg

 

 

 

 

Ajánlás


Tipikus plazma hibák ennél a készüléknél sem léptek fel /valószínűleg már itt tart ez a technológia/, képmegjelenítésére és internetes teljesítményére nem lehet panaszunk, normál beállítások mellett a képminősége hozza az elvárt szintet, mellesleg vadonatúj fejlesztésként a gesztusvezérlés is bekerült repertoárjába, ami ugyan gyerekcipőben jár, de ugyanakkor jövőbemutató próbálkozás is. A készülékhez évenként megvásárolható evolution-kit segítségével pedig akár évente új tévénk lehet.

 

 

Műszaki adatok:

 

Panel: Clear Image PDP panel

Méret: 51” 129cm

Felbontás: Full HD (1080x1920)

 

Csatlakozások:

 

3 x HDMI kimenet  / 2 x kompozit video/audiokimenet ( RCA phono x 3 )
1 x Ethernet ( RJ-45 )  / 3 x USB /1x Scart /1x CI+

Beépített tunerek: DVB-T, DVB-C, DVB-S2

Hangszórók: 2x10 Watt

Fogyasztás: 182 Watt, 0,5 Watt készenlétben

Méretek: 1193 x 713 x 55,1 mm

Súly: 21,3 kg (23,6 talppal)

 

Samsung PS51E8000

Plasma TV

Internet: www.samsung.hu

 

TESZTÉRTÉKELÉS:

Kép:   9,4

Hang: 6,5

Felszereltség: 9,0

Kivitelezés: 9,0

Szolgáltatások: 8,5

 

Ár / érték arány.    8, 48

Értékelés: Nagyon jó

 

Röviden és velősen:

+ funkció özön

+ vonzó dizájn

 

A szerkesztő ajánlása

Bár mindkét koreai játékos gyakorlatilag megegyező utakon halad fejlesztés terén, apró eltérések természetesen fellelhetőek. Teljesítményük gyakorlatilag fej-fej mellett volt, pici különbségekkel, melyek műszaki téren nem döntöttek a versenyben, egyéni véleményünk alapján egy hajszállal, de ebben a tesztben az LG teljesített egy hajszállal meggyőzőbben. A Samsung ajánlott vétel minősítését, a kicsivel szerényebb ár is indokolja.

 

 

                                                                                  Herbán Tibor

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom

 

Hirdetés

 

Szponzorált linkek

Együttműködő partnereink

fejhallgatoszerviz-banner-140-35.pnghifi_station_140x50px_logo.jpgamekka.jpgapartner.jpgatlogo.jpgaudio_note.jpgealogo-145x50.jpglauditeur.jpgneon.jpgsound_m.jpghuman.jpgepson.jpgpanashoppalvolgyisony.Jpgpixel ACnewlogo copy.jpgkontakt 2  logo.jpgAudio_reference-logo-1.jpgMuzix_145x50.jpgAVmax Logo 1_2.jpg

Bose-logo 149x50.jpg

 

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

Zenészmagazin.hu Sztereomagazin Médiatechnika fotovideo.hu Házimozi.hu 111